2. rész
A pincérnő rezzenéstelenül tartotta Dominic Salvatore tekintetét.
Ez önmagában megváltoztatta a terem légkörét.
A legtöbb ember néhány másodpercnél tovább sem bírta Dominic pillantását anélkül, hogy lesütötte volna a szemét. A félelem ilyen hatással volt rájuk. De ez a nő ott állt a kristálycsillárok alatt, Dominic birodalmának súlya alatt, mintha egyik sem imponálna neki.
Lassan leoldotta fekete kötényét, gondosan összehajtotta, majd az érintetlen desszertes tányér mellé tette.
– A nevem – mondta nyugodtan – Elena Moretti.
A név erősebben sújtotta Dominicot, mint kellett volna.
Nem látszott rajta. Dominic Salvatore évekkel ezelőtt megtanulta eltüntetni az érzelmeket az arcáról. Vincent azonban észrevette az állkapcsán megfeszülő izmokat.
Isabella is.
És hirtelen megijedt.
– Ez lehetetlen – suttogta Isabella.
Elena ránézett.
– Legutóbb is ezt mondtad.
Mormogás futott végig az éttermen.
Dominic lassan felállt.
Magas volt, higgadt, és veszélyes a sötétszürke öltönyében. Úgy tűnt, puszta jelenlétével elhallgattatja az egész helyiséget.
– Mindenki kifelé – mondta.
Senki sem vitatkozott.
Néhány pillanaton belül az étterem kiürült, csak Dominic legbelső köre maradt bent.
Vincent a bejáratnál.
Két testőr az ablakoknál.
Isabella mozdulatlanul a széke mellett.
És Elena a csillár alatt, miközben az eső végigcsorgott az üvegen mögötte.
Dominic közelebb lépett.
– Elena Moretti nyolc éve meghalt.
– Ahogy a lelkiismereted is – felelte.
Vincent élesen beszívta a levegőt.
Senki sem beszélt így Dominickal.
De Dominic nem robbant fel.
Épp ellenkezőleg.
Nyugodtabb lett.
És ettől még veszélyesebb.
– Ismered a feleségemet – mondta.
– Tudom, miket tett.
Isabella végül elvesztette a türelmét.
– Dominic, ez a nő őrült!
Elena figyelmen kívül hagyta.
– Az a palermói számla? Három hónapja teljesen kiürítette.
Dominic Isabella felé fordult.
A nő arcából kifutott a szín.
– Nem lopás volt – mondta gyorsan Isabella. – Csak ideiglenes.
– Mennyi?
Habozott.
Elena válaszolt helyette.
– Tizenegy egész négy millió.
Csend borult a teremre.
– Honnan tudod ezt? – kérdezte Dominic.
Halvány mosoly jelent meg Elena ajkán.
– Mert én építettem azt a rendszert, amiből ellopta.
Valami felderengett Dominic emlékeiben.
Egy fehér ruhás kislány futott egy szicíliai villa kertjében. Nevetés visszhangzott a kőfalak között.
– Elena… – mondta lassan. – Istenem.
Nyolc évvel korábban Luca Moretti és családja állítólag meghalt egy jachtrobbanásban, miután milliókat loptak a Salvatore-birodalomtól.
Csakhogy Elena ott állt előtte.
– Eltűntél – mondta Dominic.
– Nem – felelte halkan Elena. – Eltüntettek minket.
Dominic közelebb lépett.
– Ha életben vagy, akkor az apád…
– Meggyilkolták.
A szavak úgy csapódtak a terembe, mint egy golyó.
Isabella pánikba esett.
– Dominic, ne hallgass rá!
Elena végre ránézett.
– Inkább attól kellene félned, mi történik, ha mégis.
Először az este folyamán Isabella elvesztette az önuralmát.
– Azt hiszed, téged választ majd helyettem? – sziszegte.
– Nem – felelte Elena hidegen. – Azt hiszem, a férjed személyes sértésnek veszi az árulást.
Dominic hallgatott.
Ez jobban megijesztette Isabellát, mint bármilyen kiabálás.
– Mikor találkoztál a feleségemmel? – kérdezte Dominic.
– Hat hónapja.
– Pincérnőnek álltál, hogy közel kerülj hozzá?
– Azért lettem pincérnő, hogy megbizonyosodjak róla: pénzt mos tisztára az offshore számláidon keresztül.
Dominic szeme összeszűkült.
– És?
– Nem egyedül dolgozott.
Még Vincent is kihúzta magát.
– Kivel? – kérdezte Dominic halkan.
Elena egyenesen Isabellára nézett.
– Mondd el neki te.
– Fogalmam sincs, miről beszél – csattant fel Isabella.
Elena sóhajtott, majd előhúzott egy ezüstszínű telefont a zsebéből, és az asztalra tette.
Isabella elsápadt.
Dominic arcfelismeréssel oldotta fel a készüléket.
A felesége arca.
Közel egy percig némán görgetett.
Aztán felnézett.
És a szemében tomboló düh láttán Vincent önkéntelenül hátralépett.
Dominic hangosan felolvasott egy üzenetet.
– „A fizetés megerősítve. A Salvatore-szállítmányok útvonalait átadtuk az Orsini-hálózatnak.”
Vincent káromkodott az orra alatt.
Az Orsinik.
Riválisok.
Kegyetlenek.
– Mióta? – kérdezte Dominic.
Isabella megmerevedett.
– Mióta árulsz információkat az ellenségeimnek?
– K-két éve.
Dominic teljesen mozdulatlanná vált.
Két év.
Eltérített szállítmányok. Halott emberek. Merényletek.
Miközben a nő mellette aludt.
– Nem érted – suttogta Isabella. – Adósságaim voltak.
– Ki csapdázott be?
Megint Elena válaszolt.
– Matteo Orsini.
Dominic tekintete azonnal rákapta a fejét.
– Ismered őt.
– Ő ölte meg az apámat.
Az eső dübörögve verte az ablakokat.
– Miért jöttél ide ma este? – kérdezte Dominic.
Elena a szemébe nézett.
– Mert Matteo Orsini meg akar ölni téged.
A csend szinte felrobbant a szobában.
– Honnan tudod?
– Mert az elmúlt nyolc hónapban – mondta Elena egyenletes hangon – az ő szervezetében is beépülve dolgoztam.
Még Dominic is megdöbbent.
– Beépültél az Orsini családba?
– Mindenki közé beépültem.
– Miért?
A nyugalma egy pillanatra megingott.
– Mert nyolc éve emberek meggyilkolták az apámat, élve elégették a családomat, és a ti birodalmatokat tették felelőssé érte.
Dominic mereven nézte.
– Azt hitted, én adtam ki a parancsot.
– Azt hittem, az apád tette.
– És most?
Elena Isabellára nézett.
– Most már tudom, ki volt az.
Ekkor Elena észrevett egy apró vörös visszatükröződést az üvegben Dominic mögött.
Az arckifejezése azonnal megváltozott.
– Le!
Dominic habozás nélkül reagált.
Az ablakok robbanva törtek befelé.
A lövések végigsöpörtek az éttermen.
Üvegszilánkok záporoztak a márványpadlóra. Az egyik testőr azonnal összeesett, miközben Vincent viszonozta a tüzet.
Elena megragadta Dominicot, és egy felborult asztal mögé rántotta, miközben a golyók szétzúzták fölöttük a kristálycsillárt.
– Most mentetted meg az életemet – mondta Dominic.
– Ne értesd meg velem, hogy hiba volt.
A csillár lezuhant, és a terem felét sötétségbe borította, amelyet csak a vörös vészvilágítás tört meg.
Aztán Isabella sikoltott.
Az egyik széttört oldalsó ajtó kinyílt.
Egy férfi állt ott fekete kabátban, válláról esővíz csöpögött.
Magas.
Sovány.
Mosolygott.
Matteo Orsini.
Odakint a lövöldözés azonnal abbamaradt.
Mert ez sosem a mesterlövészekről szólt.
Hanem a félelemről.
– Dominic – mondta Matteo meleg hangon. – Mindig is szeretted a drámai vacsorákat.
Dominic lassan felemelkedett, fegyverrel a kezében.
– Matteo.
Elena egész teste megfeszült.
Matteo szélesebben mosolygott, amikor meglátta őt.
– Ott van a kis szellemem.
Az Elena szemében izzó gyűlölet még az acélt is lángra lobbanthatta volna.
– Halottnak kellett volna maradnod – mondta Matteo könnyedén.
– Előbb te.
Matteo halkan felnevetett, majd rápillantott a földön összegörnyedt Isabellára.
– Szánalmas – morogta.
Aztán újra Dominicra nézett.
– Tudod – mondta lazán –, az apád tovább könyörgött, mint vártam.
A terem megfagyott.
– Elena apja is.
Elena mellett Dominic tompa, megtört hangot hallott.
Matteo mindkettejükre rámosolygott.
– Ez a baj a régi birodalmakkal. Előbb-utóbb mindig jön valaki erősebb.
Dominic felemelte a fegyvert.
De füstgránátok repültek be a betört ablakokon, káoszba borítva a helyiséget.
Újra kitört a lövöldözés.
Harminc másodperccel később Matteo Orsini eltűnt.
És Isabella is.
Vincent előlépett a füstből.
– Elvitte őt.
– Nem – mondta halkan Elena.
Dominic felé fordult.
Elena a vércsíkot nézte, amely eltűnt az esőben.
– Nem vitte el.
– Önként ment vele.
Aztán Vincent felvett valamit a széttört ajtó közelében.
Egy fényképet.
Régi volt. A szélei megégtek.
Dominic lenézett rá…
…és megdermedt.
A képen két gyerek állt a szicíliai tengerparton évekkel korábban.
Egy sötét hajú fiú.
Egy nevető lány fehér ruhában.
A fiatal Dominic Salvatore.
A fiatal Elena Moretti.
És az aljára fekete tintával öt dermesztő szót írtak:
SOSEM TI VOLTATOK A CÉLPONTOK.
2. rész: A maffiafőnök felesége írástudatlannak nevezte a pincérnőt – Aztán a pincérnő mondott egyetlen mondatot, amitől az egész terem térdre rogyott
